cselédszoba mizéria

Aki vett már Pesten régi építésű 70-80 négyzetméteres lakást, az ismeri a problémát: hogyan lehet polgári hangulatú, nagy belmagasságú lakásom és három használható, különbejáratú szobám. A harmadik szoba sokszor cselédszoba (ami ráadásul nemritkán a konyhából nyílik). Átteheti az ember a konyhát az előszobába, hallba, illetve nappaliba, hogy az eredeti konyha és cselédszoba egybenyitásával varázsoljon egy nagyobb méretű szobát. De mi van akkor, ha a cselédszoba nem a konyha mellett van, illetve nincs kedv/pénz/idő/lehetőség a megvásárolt ingatlan radikális átalakítására. Ekkor áll elő az a helyzet, hogy a meglévő cselédszobát kell úgy berendezni, hogy az minél tágasabbnak tűnjön és minél jobban használható legyen pl. dolgozó-, vendég- vagy gyerekszobaként.

20130514-155919.jpg

A kép egy nemrég megvásárolt ingatlan internetes hirdetéséből származik és egy 1,94 méter széles és 3,25 méter hosszú, 6,3 négyzetméteres szoba jelenlegi állapotát mutatja.

A cél: praktikus és szerethető fiúszoba kialakítása.

a. A legnyilvánvalóbb feladat az előző tulajdonos ízlését tükröző falszín és faldekoráció eltüntetése. b. A kép elárulja, hogy a sötétítő függöny nem praktikus, vizuálisan kettészeli a teret: csak a fal közepe felé lehet rendesen elhúzni, ami miatt egy furán lógó textildarab az, ami a szobába belépve először szembeötlik. c. Az is egyértelmű, hogy nincs elég hely hagyományos, padlón álló tárolóbútornak: a kép előterében látható szekrény összenyomja a teret. d. Végül az is látható, hogy a kanapé nem előnyös bútordarab egy ilyen kicsi tér berendezéséhez.

Azt viszonylag könnyű tehát eldönteni a fotó alapján, hogy mi nem működik. De mi jöjjön helyette? Mondjuk egy

katideko--teen room

1. falszín
Meglepően hangozhat, de a sötét színek nem összenyomják, hanem tágítják a kis tereket, ezért egy sötétebb tónusú szürkére festeném a falakat. Mivel a szoba ennyire keskeny, alkalmaznék még egy optikai trükköt. A falat, amelyiken az ablak van csíkosra festeném.

katideko-stripes
forrás

A fenti példa jól mutatja, hogy nemcsak érdekesebbé vált a gyerekszoba a csíkos fallal, hanem jóval szélesebbnek is látszik.

Az ajtó szoba felőli oldalát táblafestékkel festeném be, így az a szín mellett egy plusz funkciót is kapna, hasonlóan az alábbi példákhoz.

20130522-122314.jpgforrás

katideko-chalkboard
forrás

A táblafesték megjelenése az otthonokban az egyik kedvenc lakberendezési trendem, amely nemcsak gyerekszobákban alkalmazható, hanem előszobák, konyhák (vagy akár a hálószoba) falának dekorálására, sőt bútorfestésre is kiválóan alkalmas.

2. árnyékolás
A függöny helyett az egyszerű fehér roló sokkal praktikusabb választás. Letisztultabb látvány és nem foglal falfelületet: nem vesz el a térből sem felhúzott, sem leeresztett állapotban.

teen room-katidea
forrás

3. tárolás
Általános szabály, hogy kis szobák berendezésénél vertikálisan kell gondolkodni: nem a padlón, hanem felfelé kell terjeszkedni, a falfelületet kihasználva. Zárt szekrény helyett falra szerelt nyitott polcokkal oldanám meg a tárolást. Ez az IKEA polcrendszer jól varálható, alkalmazkodik mind az adott falfelülethez, mind a tárolási igényekhez és akár a plafonig is bővíthető. A ruhák lóghatnak a polcra szerelhető akasztón, a kisebb dolgok tárolódobozokba rendszerezhetők, és a könyveknek, társasjátékoknak és minden egyéb kincsnek is jut rajta hely.

katidea-ikea shelf
forrás
Katidea-IKEA Algot
forrás

Egy ilyen kis szobában természetesen kevesebb polc fér csak el, de a képek jól illusztrálják, hogy milyen sokféle kombinációs lehetőség rejlik egy ilyen falra szerelt polcrenszerben és, hogy mennyire szellős, könnyed hatást kelt.

4. alvás-üldögélés
A tárolás nemcsak a falon, hanem az ágy alatt is lehetséges. A hagyományos kanapé vagy egy egyszerű ágy helyett a legpraktikusabb és esztétikailag is legideálisabb megoldás a kanapé-ágy. A 86 cm széles ágy szükség esetén kétszemélyessé is alakítható és az alján levő két nagy fiók értékes és könnyen elérhető extra tárolóhelyet biztosít. Az ágynemű az egyik fiókba gyorsan elpakolható, így az ágy kanapéként használható és a szoba napközben rendezett képet mutat.
Két hasonló tároló-ágy-kanapé megoldás:
Katidea--teen bed
forrás
Katidea--teen bed
forrás

5. íróasztal
Egy hagyományos íróasztal nem férne el egy ekkora szobában, ezért az ablak alá egy hosszú, keskeny asztallapot raknék (a linkben megadott 60 cm szélességű lapból 10 vagy 20 centit levágnék), amely végigfutna az ablak alatt a fal egész szélességében. Kétoldalt egy-egy láb, középen pedig konzolok tartanák, hogy minél kevesebb helyet vegyenek el a lábak. Ha elférne (ehhez pontosabban kellene tudni, hogy hol van az ajtó a szobában és az ágy milyen messze lesz az íróasztaltól) betolnék alá egy görgős tárolót, amelyet szükség szerint lehetne mozgatni, így áttolható lenne akár a szoba másik végébe.

katidea-narrow desk
forrás

7. és 10. világítás
Katidea--IKEA PS lamp
A falra ezt a fekete, LED-es lámpát szerelném, amely a 2012-es IKEA PS kollekció egyik legsikerültebb darabja. A mozgatható kar segítségével könnyen lehetne ugyanazt a lámpát az íróasztalnál való alkotáshoz és ágyban való olvasáshoz is használni.

Katidea-IKEA PS lamp
forrás

A mennyezetre egy antik/retro csillárt képzeltem: anyaga réz, iletve réz és fa kombinációja lehetne. A csillár (a hangulati terven a-meglehetősen drága, interneten talált-darab illusztráció) ellenpontozza a modern szürke-fehér-fekete alaptónust és a szoba egyik központi vizuális eleme. A
a Vaterán kezdeném a keresgélést, ahol mindig találni érdekes lámpákat és csillárokat a legkülönfélébb stílusban.

6., 8. és 9. vintage, fa és textil
Fontos, hogy egy szoba ne csak egy bútorcsaládból, illetve egy boltból legyen berendezve, mert akkor könnyen úgy nézhet ki, mint egy lap egy katalógusból. Magyarországon az IKEA-n kívül sajnos nem nagyon van más olyan forrás, ahonnan jó áron jól megtervezett bútorokat lehetne beszerezni, ezért az én tervemben is az IKEA az alap. Ezt mindenképpen ellensúlyozni kell. Ahogy a csillár, úgy a Thonet szék, a fa falipolc (az ágy fölé), és a régi szőnyeg egyedi stílust, melegséget, színt és textúrát visznek az enteriőrbe. Ezeket is mind használtan (pl. a Vateráról) ajánlom beszerezni.

A személyes tárgyak, képek, poszterek, könyvek további színt visznek a térbe és meghatározzzák annak hangulatát. Az általam elképzelt falszín és berendezés olyan semleges enteriőr, amely nem “gyerekes” és hosszú távon is megállja a helyét. Egyetemista koráig elkísérheti a lakóját, sőt: olyan alap, amit az életkora és változó ízlése szerint lehet lágyítani és vagányítani, olyan, ami akár a gyermek kirepülése utá is használható dolgozó, illetve vendégszobaként.

Egy Pinterest albumban összegyűjtöttem inspirációs képeket a projekthez, ezekből válogattam ide három szürke tónusú gyerekszobát:

katidea--teen room
forrás
katidea-teen room
forrás
katidea--teen room
forrás

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s